1. A big fall

Sziasztok! Akkor el is kezdeném. Jó olvasást!

- Nyugi, anya, nem lesz semmi baj! - mondtam anyának, aki nagyon aggódott miattam, ugyanis épp most indultam egy órás terepre Volival. Voli egy négyéves angol telivér. Egy farmon találtunk rá, nagyon gondozatlan és sovány volt, mielőtt hozzánk került. Mostanra már kiformásodott, és nagyon jó kondiban van. Hogy miért aggódott anya? Most megyek ki vele először terepre. Én is szorongtam egy kicsit, de bíztam Voliban és a természetében.

- Hé, anya! - kezdtem nyugodt hangon. - Csak lépni fogunk, talán egy kicsit ügetünk is. Nem lehet semmi baj, jó? Vigyázni fogok nagyon.
- Hát jó. A kobakról ne feledkezz meg!  - aggodalmaskodott.
Az ég felé fordítottam szemeim. Ez a folyamatos aggódás! De tudtam, hogy igaza van.
- Oké, felveszem. - nyugtatgattam.
- Merre mentek?
- Ööö...mondjuk a mező felé. - határoztam. - Az biztonságosabb.
- Jó mulatást! - mondta anya,majd bement a házba.
- Ügyes leszel, ugye, pacikám? - kérdeztem Volitól, majd megpusziltam az orrán. Gyorsan ellenőriztem a hevedert, a kantárt, állítottam a kengyelen, majd legvégül levettem a kötőféket Voliról, s nyeregbe pattantam. Úgy döntöttem,inkább az erdő felé megyünk. Biztos voltam Voliban. S elindultunk...
A kobak feledésbe merült.

'30 perccel később'

- Nagyszerű, picipaci, nagyon ügyes vagy! És most figyelj! Egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsolunk! - mondtam fél óra lépés után, s elindítottam Volit ügetésbe.
Abban a pillanatban vettem észre egy őzet, aki épp felénk tartott. Egyenes derékkal leültem,és enyhén meghúztam a szárakat. De tudtam, hogy késő.
Voli felágaskodott. Tudtam, mit kell ilyenkor csinálni. Erősen szorítottam a lábammal, előredőltem és átöleltem lovam nyakát.

Miután Voli patái földet értek, ő nekiiramodott, teljes erejéből vágtázott, miközben én azon küszködtem,hogy elhajoljak az ágak elől. Már láttam a kedvenc mezőt. Elhatároztam, hogy itt meg fogunk állni.
De ebben a pillanatban szélsebesen vágtattunk egy hatalmas felé. Az utolsó pillanatban balra irányítottam Volit, de ő jobbra ment. Ennek következtében leestem, a lábam benne maradt a kengyelben, fejjel nekiütődtem a fának, végül kiértünk a mezőre. Az utolsó emlékem az volt, hogy Voli repülő kengyelekkel és szárral elvágtat. És aztán elsötétült előttem minden...